Angyal

Az Angelman szindrómás gyerekek igazi angyalok. E ritka genetika betegségről, kezeléséről, életviteli tanácsokról olvashat.

s2010312.jpg

Gáncs Tamás Dunaharaszti evangélikus lelkész

Hétvégén kerszteltük Dominikot. Hogy miért most? Sorolhatnám, de nem ez a lényeg.

s2010310.jpg

s2010308.jpg

Dominik a Keresztanyával és Keresztapával

s2010303.jpg

Jobb és bal szélen a szülők, mellettük a keresztszülők

A szertartás után készítettünk képeket: látható a csoda!

(Angyalok köztünk jártak)

s2010335.jpg

A lányom  (balra) homlokán látni egy fehér kört. Hozzá teszem a többi képen nincs.

s2010387.jpg

Ez vagyok én, a nagymama, s az én homlokomon is ott a fehér kör!

Gáncs Tamás lekész írta:én is azt hiszem, hogy vannak csodák ma is. Csak észre kell venni őket, és a jeleket. Te észrevetted és ennek nagyon örülök. Isten elfogadó szeretete a keresztség lényegét érinti, és nagyon örülök, hogy ezt élhettétek át, élhettük át együtt.

Dominik  név jelentése:

A Dominik név a latin Dominicus szóból származik, azt jelenti: az Úrhoz tartozó, az Istennek szentelt. Gyönyörű név, mondanom sem kell, mely azt hiszem a mai napon, a mai naptól még inkább beszélő névként jelenhet meg előttetek. A mennyei Atyaisten ugyanis a keresztségben nevén szólítja Dominikot és azt súgja a lelkének: kedves Dominik, hozzám tartozol! Azt üzeni Isten a mai napon, neked, kedves Dominik, hogy én veled vagyok, veled leszek, vigyázok rád az úton!

Fantasztikus lépés ez, az Isten szeretetteljes lépése feléd Dominik és rajtad keresztül természetesen az egész családod és szeretteid felé.

Isten, aki erős vár, ő vigyázzon Rátok! Igen, én azt kívánom nektek, mindannyiotoknak, hogy sose feledjétek el, hogy van valaki, aki mindig veletek, van, aki mindig figyel rátok, aki mindig vigyáz rátok, és aki szeretetével átölel titeket és biztonságot ad, legyen bármilyen nehéz is az élet.

Isten áldása legyen veletek, Isten öröme legyen veletek, és Isten tartsa meg a jó szokásotokat, hogy hitvallásként is így köszönjetek, ha találkozunk: erős vár a mi Istenünk! Úgy legyen! Ámen."

Egy budhista szerzetes ezt írta a képekre: az iszlámok Jézust Jissának mondják, az Iránban a Nap fia Jima...akik hisznek Őbenne, csodákat érnek meg, szerintem, az eredmények a bizonyítékok! - gyógyulás, boldogság és még sok jó......

Ezotériával foglalkozó kedves ismerősöm írta:

Ezeket a fénylő energiagömböket a paranormális irodalomban angolul orbs spirit-nek, vagy orbs angel-nek nevezik, vagyis
lehetett az őrző angyalotok, vagy egy szerető családtag szelleme, aki együtt örült veletek a keresztelőn és az azt követő
ünneplésen. A te homlokodon lévő fénygömböt, ha kinagyitod, látható valami rajzolat a körben, a második képen már az
energia csökkenés miatt sokkal áttetszöbb a kép.



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 21
Tegnapi: 53
Heti: 97
Havi: 373
Össz.: 201 942

Látogatottság növelés
Oldal: Csoda
Angyal - © 2008 - 2024 - giam.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen honlap készítő az Ön számára is használható! A saját honlapok itt: Ingyen honlap!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »